Tr2010

2010.05.10 (hétfő) - immár Magyarországról

Reggeli után átvettem Selim beytől a futárpostát a cég részére, majd az ajándékok egy részének felvétele után (főleg, amit ott hagytam a körút helyett) 10 órakor elindultam haza, Magyarországra.

Busszal kimentem az Otogarra. Az otogaron nem tudom hány, de legalább 150 kocsiállás van. mennek járatok Szaudi-Arábiától Szófiáig, Bécsig, sokféle német és osztrák városig. Edirnéig az Asya Tur 20TL-ért vitt el; az expresszbusz 3 óra alatt vitt el. Jórészt szunyókálva. Edirnében a Selimiye tövéig a helyi A jelű járat mint az őrült vitt. A végállomásfélén átszálltam a Kapikule faluba menő buszra. A határon leszálltam, s ismét visszatértem a Yilmaz kisboltba. Ott elköltöttem maradék lírám, s indultam kifelé. Azért az EU-ba ismét belépve a bolgár vámosok sorra pakolták kifelé a kocsikat, biztos dohányárut és italt vadásztak. (Azt is legfeljebb a vámmentesben volt érdemes venni, mert a pia Törökországban szerintem rettenetes drága.)

A sok sofőr között volt egy, aki már járt nálunk Kecskeméten, de ő is, mint mindenki más Ukrajábba ment. Ám valami Lengyelországba menő rokonát átszállásra ajánlotta. Így nem Szerbia felé jöttem haza, hanem nagyjából az odatartó utat ismételtem meg visszafelé. Elhagytuk Törökországot, fél órával később töltötgették egyik tankból a másikba a naftát. Annál a pihenőnél ittam egy teát, de az minden lehetett, csak tea nem. Az egyik srác, később ültem a kocsijában, kavurmát evett, de inkább emlékeztett az sima főtt húsra; a másik kebabot, de addig a pillanatig úgy tudtam, hogy a kebab sült hús, és nem főtt. Áthaladtunk Bulgárián, volt egy teapihenő közben, s alig léptünk be Romániába, 20km után pihentünk, hosszabb alvással, én ezelőtt elbúcsúztam addigi sofőrömtől, s mentem a két lengyelbe menő kocsiba át.

2010.05.11 (kedd) - immár Magyarországról.

Az út tulajdonképp eseméytelenül haladt, talán annyi izgalommal, hogy az egyik srác már kezdett fáradni, ezért Güzel Vadisinál átültem hozzá, holmim meg a másik kocsiban maradt; ám úgyis együtt haladtunk. Nagylak felé. Romániából gond nélkül kiléptettek, ám a magyar határőr itt is rácsodálkozott, miért kamionnal jövök. A magyar belépés előtt a fiúkkal aludtunk 3 órát, majd jöttünk tovább.

2010.05.12. (szerda) - immár Magyarországról

Azért mikor megálltak egy benzinkútnál Szeged után koffeinutánpótlásra, én inkább kis disznóságot ettem szalámis szendvics képében, s visszaszálltam a csomagjaim hozó kamionba.

Hajnali négykor onnan szálltam ki Kecskemét-Nyugat kihajtónál.

                                                                                            Vége

2010.05.09 (vasárnap) - immár Magyarországról

Reggel megcsodáltam a házat - persze reggeli után.

Már rájöttem, hogy mi a baj a török vendéglátással. Kisebb gyermekkoromban úgy neveltek, hogy annyit szedjek, amit eszek; amit kiszedtek, annyit meg kell ennem. Hát, mikor megeszem, amit adnak elém, s akkor még adnak, még adnak, még adnak, ezt egy idő után nem lehet folytatni. Csak jobban örültem volna, ha az elsőre kiszedett után nem adnak még.

Reggeli után felmentünk az emeletre. A házon beköltözésük után annyi átalakítást végeztek, hogy az emeleten a nagymama lakását alakították ki, azt leválaszották, a lépcsőház megszűnt, helyén van a földszinti és az emeleti konyha.

Az utcai lakrészen Zeynep anyai nagybátyja lakott, kinek felesége pár hónapja hunyt el. Mivel Törökországban az anyák napja egy héttel a magyarországit követi, nem mellesleg mindenhol molinók és pannók hirdették ezt az eseményt, Zeynep, Turgay és én elmentünk a családi kriptához; a nemrég elhunyt sírjára tettek virágot. Utána a nagybácsival elmentünk egy pedagógusok kertjébe. Oda csak pedagógusok mehettek. Csak én voltam tanár, de nem lettem volna jogosult belépni, ám a nagybácsi felesége tanító néni volt, s ezért volt megfelelő igazolványuk. Ott töltöttük a délutánt, onnan levittek a Besiktasba menő hajóhoz. Besiktasból visszamentem Mecidiyeköybe.

Kâmuran beyéknél töltöttem az estét, beszélgettünk, s készültem, hogy másnap hazatérek.

2010.05.08 (szombat) - immár Magyarországról

Egynapi vendéglátóm, Ötkür az utolsó pillanatban rakott fel a repülőgépemre. Azért én nem lennék olyan nyugodt, hogy 55 perccel a gép indulása előtt még elmennék dönert enni, mégha az pont a repülőtérre induló minibuszok megállójában is van (csak kb. 20m-es utca választja el ezt a helyet a helyi főtértől, a Meydantól.)

Felültem a gépre, s repültünk. Ezúttal megerősödött bennem, hogy nem rajongok a repülésért, ha lehet, inkább a szárazföldön maradok. Érdekes volt látni a tengerpartot a magasból, de az esőfelhők takartak is. A pilóta időnként közölte, hogy balra Ankara, jobbra Tokat látható, s utána isztambult is annak rendje-módja szerint bejelentették. Azért érdekes volt látni Anadolu kavagi-t, az egyik, még a genovaiak korából itt maradt erődöt; s látni a Boszporuszba való behajózásra váró tenherjárókat, kb 30-50 hajót.

Leszálltunk. S elkezdődött a vesszőfutásom:

- nem volt pénzem a török telefonomon (tehát fel kellett töltenem)

- nem volt pénz az isztamnuli akbilemen (ez az "okosjegy" mágnescsíkkal főleg átszállások során teszi olcsóbbá az utazást)

- az Atatürk reptéren az akbil automata nem fogadta el sem a bankkártyát, és a feltöltés is legalább 10 TL kellett legyen (nekem meg csak 5 lírám volt)

végül odamentem egy automatához, vettem 3 zsetont, elmetróztam Aksarayig, hogy pénzt váltsak, de minden döviz zárva volt, ezért ismét a Ziraat bankasi automatájához fordultam, s 60 TL-val lettem gazdagabb. Ezzel feltöltöttem a telefonom, az akbilem, s úton voltam Taksimban, ahol Turgay és Zeynep vártak.

alálefényképeztem azt a helyet), aztán át Üsküdárba. A taksi olcsóbb volt, mintha buszjegyet vettünk volna mindhárman. Áthajóztunk. Ott valami helyen ettem egy helyi hamburgert. Hát, annál bármelyik vasúti restiben jobbat adnak hazánkban. De legalább biztos, hogy nem akartam éhen halni. Utána egy kisebb meglepetés ért: Zeynepék házához (egy műemlék régi faház) taxival mentünk. De úgy, hogy a taxi bevárta az 5 utast, utána indult. olyan dolmus-forma jármű, mindez éjjel 11 óra tájban.

Zeynep szülei és nagybátyja nagyon vártak. Viszont egy éve, mikor Isztambulban voltam, édesanyját, most nagybátyját műtötték. Hát, nem tudom, hogy menjek-e jövőre.....

Azt hittem, hogy sok teát iszom. Hát nem. A Cagatay-családban mindenki legalább fél liter teát ivott óránként. Azért besézlgetés után fekvés.

2010.05.05. (szerda)

Eloljaroban egy kis trukk: mivel sokaig nem tudtam irni, most pedig van lehetosegem es alkalmam potolni az elmaradasokat (Trabzonban vagyok e pillanatban, egy baratomnal), ezert ha kesobb sem lesz alkalmam irogatni par napig, az egyes napok tortenesit megirom, am kesleltetve publikalom, igy aki napjaban ketszer-haromszor idenez, lathat frissuleseket.

A busszal megalltunk pihenni valahol Konya tartomanyban, arra emelkezem, de utana aludtam. Szerettem volnal atni legalab messzirol az egyik kedves torok varosomat, de szepen ataludtam az utat az Aksaray melletti pihenoig. Utana viszont a csaknem 5 eve altalam egyszer mar megtett uton mentunk tovabb egeszen Nevsehirig. Nevsehir tulso hataraban lattam, s lefenykepeztem azt a kollegiumot, amelyik olyan futurisztikus volt.

TOvabb mentem Kayseribe. Itt tobb meglepetes is ert.

1. A varos a buyuksehir (nagyvaros) rangot viseli

2. Van villamos

3. Magnescsikos jegy jar a villamoshoz (de ezt nem aruljak olyan uvolto nagy reklammal, mint a konyai buszpalyaudvron.)

Kimentem az Organize sanayi teruleten (ipari park) dolgozo Mehmet beyhez.Ott joreszt szundikaltam a nap nagy reszet. Meg nem szoktam hozza a buszon valo alvashoz. Delutan elementem varost nezni, kozben keszultem, hogy meglatogatom Otkurt (akivel 5 eve ismerkedtem meg, s 3 eve egyutt jartuk be Torokorszagot Isztambultol Karsig). DE mivel nem tudtam a telefonszamat, azt Magyarorszagrol kertem meg. S ekozben Mehmet bey meghivott vacosrara. Gondoltam, hogy pastirma-etterem lesz, vagy sucuk-kulonlegesseg (daralt hus az egyik, kolbasz a masik). Erre elvittek a varos hataraban levo Erciyesen atvezeto uton Kapuzbasi-volgybe. Ott vacsoraztunk, ott toltottuk az ejszakat, sonnan mentunk vissza Kayseribe masnap.

2010.05.06. (csutortok)

Reggeli elott vizeseseket neztunk. Egyik-masik valosagos folyokent tor elo a sziklabol. Majd a folyo menti fahazhoz visszaterve reggeli, s indulas Kayseribe. Mehmet bey sietett munkaba vissza, ennek tudom be, hogy jo lenne kamionsofornek, ugy nyomta a gazt.

Ismet a Monessa uzemi konyhajan ettunk, akarcsak elozo nap, majd keszultem Trabzonba, mivel megkaptam Otkur telefonszamat. A 15 orakor indulo buszhoz kivittek, ott vettem eszre, hogy a csomagok a Karpuzbasibol engem visszahozo kocsiban maradtak. Megvettem a megrendeltjegyet (50TL), aztan megjott a csomag. Felultem a buszra a Kayseri - Sivas- Tokat - Amasya - Samsun - Ordu - Gebze - Trabzon utvonalra.

Ket nagyobb piheno volt, csak nem egyenletesen elosztva. MAsfel oraval indulas utan az elso, s hajnali 2-kor a masodik (Samsunban.)

2010.05.07. (pentek)

TRabzonba erve Otkur hazahozott, leraktam a taskamat, o keszult meg a vizsgaira, en elmentem a Sumen monostorhoz. 20TL, es a Meydan-rol indulo ULUSOY-turistabusz 0 orakor elvitt, s jegyvetelkor mondtak, hogy 15 ora a visszaerekezes. Utana, hogy egy ejszakat Trabzonban maradhassak, megvettem a repulojegyem Isztambulba zombatra.

A monostor valami csoda, egy ora kocsiut Trabzontol, s a semmi epitettek fel, majd az orosz megszallas alatt ujitottak fel (itt az is volt, cska korabban, mint Magyarorszagon), s most muzeumkent funkcional. Megismerkedtem a Yildiz Teknik Universitesin tanulo olasz ERASMUS diakok egyikevel, a kirandulgato Michelevel. Azert kicsiny elmaradott kelet-europai szivemnek jol esett, hogy hosszasan tudtam meselni az ortodox (es egyekent is a kerszteny) templomok festeszeterol, mint az europai kultura fellegvarainak egyikebol, Bolognabol jott olasz. ;)

Sajnos a sofor turelmetlen volt, sietett vissza, igy csak a vizesek leglatvagyosabbjairol nincsenek kepeim. Visszaterve a Meydanra, dolmussal kimentem az itteni Hagia Sophia muzeumhoz. Itt ismet talakoztam Michelevel.

Megneztuk a muzeumtemplomot, aztan teaztunk. Kettonk teaja oszesen 0,6TL volt csupan. Ennel olcsobban csak 5 eve ittam, az Ataturk Ogrenci Yurdu-ban. Tavlaztunk, aztan irany gyalog at a vaorson, el a Trabzonspor stadionja elott.

Este hazajottem, s elkezdtem irni a lemaradasokat.

2010.05.08. (szombat)

Reggelire sucuk es rantotta volt, keszulodtem, s vartam a ruhaimat. Tegnap este Otkurtol megkerdeztem, hogy van-e mosogepuk, piszkos ruhaim egy reszet kimosni. Erre minden ruhamat levette velem, s evitte mosodaba. Ma delelott hozta vissza. Lassan felhuzom utolso ruhadarabjaim, s megyunk ki a repuloterre, hogy eletem elso interkontinentalis repulesen vegyek reszt. (Trabzon Azsiaban van, mig az Onur repulotere az europai Ataturk Havalimani.

Varhato program: Ma este regi isztambuli fahazban alszom, baratomnal, holnap delutan Selim beynel leszek, ejjel nekunk szolo paradicsomszallitmannyal indulok Isztambulbol. Varhato erkezesem Magyarorszagra: szerda este. (Meziyet Zencir)

2010.05.03. (hetfo)

Reggel a jott Omer, de addigra szepen feloltozve, megmosadkova, megfesulkodve, osszepakolva vartam. A tv-ben valami vilagjaro torok eppen Gronlandrol keszitett utifilmet. Remelem, akik nagy, draga es sok ajandekot varnak tolem otthon, azok nem a gronlndi arak szinvonalat lottek be magunkak elvarasul :)

Egy ev alatt nem csak a Rentas irodaja es a Karagozler gyara, hanem a Mar Trans is arrebb koltozott. Kb. 2km-re, sajat uj irodajuk van. Es jol nez ki, szepen, izlesesen bebutorozva. Hivtak hozza valami tervezoket, akik a csupasz falakat ellattak festessel, meg berendezessel. Es ebben az irodaban ultem del korul. Kozben megkaptam az elmaradhatatlan hasmenest. A furcsa benne, hogy amitol kaphattam, azt mind Omerrel ettem, tehat legalabb neki is betegnek kellett volna lennie velem egyutt. Tehat elkezdtuk keresni az okokat:

1. Etel - nem valoszinu, mert masfel napja mindig egyutt etkeztem Omerrel (kiveve az elso szallodai reggelim, mert akkor csak egyedul voltam.)

2. Ital - szinten csak Omerrel ittam barmit is, azon kivul pedig csak palackozott italokat.

3. Levego - ha a huvostol lehet hasmenest kapni, akkor attol lehet, allitotta Omer. En nem hiszem. Tobbszor is megkerdezte az este, hogy fazom-e, de vegul megfogtam a kezet, s akor megnyugodott, mert bar poloban voltam, melegebb volt az enyem, mint az ove, jollehet puloverben ucsorgott. (Azert a tengerparti huvos ucsorgesre en is pulovert huztam.)

4. Faradtsag - ez leginkabb abban nyilvanult meg, hogy barhol el tudok aludni, raadasul hihetetlenul rovid ido alatt. SZerintem vagy ettol, vagy a fenti negy osszessegetol.

Ezert eleg szereny ebedem volt, mikor mar kezdtem ehen halni, nemi helyi ropi (sos palcika) kepeben. Aztan elmentunk TIR CARNET-t venni.

Atsetaltunk a helyi Kereskedelmi Kamaraba, ott eloszor sorban kellett allni igenybejelentesre, majd sorba kellett allni fizetesre, vegul ismert az elso sorba kellett allni atvetelre. Ehhez kellett a cegbelyegzo, mert az iratkiado rogton le is belyegezte a ceg nevere. S ehhez olyan kell, ami tartalmazza a fuvarozok EU-s azonosito szamat is. Ha jol emlekezem az iratok darabja olyan 60EUR korul volt.

Utana visszamantunk az irodaba, s lassan keszultem, hogy az egyik papirost atadjuk egy sofornek, s vele utazzam majd tovabb en is.A varakozas ideje alatt volt idom irni, hogy mi tortent Isztanbulban s Antakyaban. Az a naplobejegyzes azert ert olyan kurta-furcsa veget, mert menni kelletta soforhoz a varos szelere.

Husunu Kaplan volt a jarmuvezetom, aki ment, ment, s kozben egyre telefonalt. Eleg sok soforrel talakoztam mar, de osszesen nem telefonaltak annyit mit o. Az ut felen keresztul hasznalta valamelyik keszuleket. Egy helyen Kizkulesi utan megalltunk, hogy egyunk valamit. En csak tuzon piritott kenyeret mertem enni, de nem volt kovetkezmenye, ezert mar batrabb voltam. S a helyet o valasztotta ki a klasszikus megokolassal: ahol sok sofor varakakozik, ott biztos jo a konyha.

A D-400 jelzesu Mersin-Antalya orszagut Erdemli-Gazipasa kozti szakasza szerintem az egyik legkanyargosabb a vilagon. A kamion csucssebessege 30-40km volt orankent. Ennel csak kevesebb az atlag. Igy ertheto, hogy Zeytinadara csak ejfel utan erkeztem meg.

2010.05.02. (vasarnap)

Reggel felekeles utan korulneztem egy kicsit a kornyeken, annyira nem ismertem ki magam, mert nem tudtam, hogy hol a vasutallomas, bar a buszpalyaudvar pont szemben volt. ELmentunk Omerrel ceget latogatni. Nem csak a REntas koltozott uj helyre, hanem a Karagozler is. Az Arpac folyo elott, Arpacbahsis kozsegbe fordulva mar latszik a D-400-as utrol az uj raktarepulet. Meg nincs teljesen kesz, az adminisztratori reszt s az Iliri ceg tulajdonosanak lakreszet csak most csinaljak, am eleg szep, s van benne hely egy nagy gyumolcsmoso-tisztito-viaszolo-szarito-meretezo gep szamara is. Az elso ember, aki meglatott, Mehmet Ali volt. Azert meresztgette a szemet, hogy jol lat-e, s tenyleg en ulok az`autoban.

Aztan bemutatott a munkatarsainak: unokatestver, nagybacsik sora. LEmentunk az irodaba, s ott megismerkedtem az edesapjaval is. Az eddig altalam ismert nagybatyja, Musztafa bey is gyorsan beszel, de annak testvere.... Kb. minden masodik szotagot hallom csak.

Enni megfelelo tantunit kerestunk, de be volt zarva Erdemliben az e celra kinezett mindket hely. VEgul Mersin fele volt egy tengerparti elohal-vendeglo. Ahol az ember kivalasztja a halat, s azt kapja. LEgalabbis az ut melletti tabla alapjan. Nekunk a levagott halakbol kellett valasztani. DE a hely csendes volt, csak a szel fujt, a tenger zugott, mi ettunk, majd visszatertunk a tetthelyre, a raktarba.

Volt csomo fenykepezes, visszateres az egyik legnagyobb torok bevasarlokozpontba, s ott vegre kaptunk tantunit, vacsorara. Tengerparton ultunk, neztuk - volna - a holdat, de nem bujt elo a felhok mogul.

Az idojarassal eleddig szerencsem. Lehetett volna felhoszakadas napokon at, de amerre jartam kitisztult az ido, tuntek el a felhok.

2010.04.30. (pentek) (meg mindig)

Akkor kezdett el esni az eso. Majd utban Uzunbag falu fele lassan csepergett, am egyre erosodve. Betertunk egy teahazba, ahol elokerult a nargile. (Vizipipa.) Ucsorogtunk, iszogattunk, ki uditot (koztuk en), ki nargilet (koztuk en nem). Es akkor jott az eso. Nagyon jott. A tetot ugy verte, alig hallottuk egymast. Akkor kaptunk aramszunetet is. Az aramszunetet rutinosan a teahaz szemelyzete a "turista" gazpalackra szerelheto gazegovel orvosolta. Ez a ket Bedi beyt nem hatotta meg annyira, hogy a tobbi vendeggel egyutt ne lepjunk a tavozas mezejere. Es akkor a zuhogo esoben mentunk haza.

A Topal-csalad Uzunbag kozsegben valosagos negyedet alkot. Ott laknak az unokatesverek, sogorok, nagynenik, unokahugok es a tobbi es a tobbi. Uldogeltunk Bedi bey edesanyjaval, meg testvereivel, aztan kaptam egy agyat, s aludtam, mint akit agyonvertek. 

2010.05.01. (szombat)

Szeretek uj helyekre jarni, uj helyeken aludni, csak egyet nem: hogy soha nem birok vadidegen helyen az elso par napban folymatosan 7-8 orat aludni. Uzunbagban kb. 7 orat sikerult, de osszesen harom menetben. Legalabb visszaaludni nem volt nehez.

Reggeli elott volt a furdes. Elozo ejszaka gazlampanal nem tartottam volna tul jo otletnek, reggel potoltam. Majd a reggeli.

A reggeli csak hazi materiabol allt. Kiveve a lekvart. Aztan a mezet, s vegul meg valamit, csak azt mar elfelejtettem. (Talan a kocskasajt volt). Viszont sajat volt a kenyer. Eleg furcsa volt latni, hogy a haz mogott van vetemenyes, nemi citrusfele, meg valai egy hold buza. Kerdesemre valaszul kaptam, hogy egy evi termes ket evre elegendo gabonat ad a csaladnak. Megneztuk a birtokot, s aztan ki, Oszlopos Simeon monostoranak romjaihoz.

Velunk jott Bedi bey, a felesege, meg valami 5 rokon gyerek. S en. Nem kis telejesitmeny volt egy Peugeot 308-astol, hogy fel tudott bennunket vinni. Mert magassag az van. a monostor (illetve: ami mara maradt belole) a kornyek legmagasabb hegyere epult. Nem tarott sokaig oda az ut (foleg kocisval), de eleg meredek, kovezett, nem aszfaltozott, raadasul a kornyeken szeleromuveket epitenek. Az egyiket a romoktol kb. 100m-re. Nezelodtunk, fenykepezkedtunk, uldogeltunk, beszelgettunk, aztan szepen hazamentunk.

Hazamenetel utan be a varosba. Ebedre a legjobb kunefesnel ettunk kunefet (A helyszin: Antakya, Ataturk meydanival szemben). Irodaba nemtunk, majd mig BEdi bey varosba ugyet intezett, addig feltoltottem a gepere az addig keszult kepet (kiveve a szemelyeseket, azokat nem kapta meg.) Utana a tavalyi tapasztalataim alapjan a HAS ceget szemeltem ki, hogy ismet Mersinbe eljuttasson. (Rentastol s testvercegeitol nem ment jarat arrafele.) Interneten megallapitottam, hogy van szabad szek, s utnak indultam Mersinnek.

Mersinbe menet annyira kellett az alvas, hogy csak arra emlekezem: kiertunk Antakyabol, a kovetkezo kep az, hogy beertunk Iskenderunba, s egy piros lampanal erosen fekez a busz. Ahatralevo kb. 3 oraban nezelodtem, kerestem ismeros helyszineket tavalyrol, foleg Tarsus videken, majd megerkeztem Mersinbe.

Nagy szerencsemre ezuttal egy kisebb hotelban laktam, mint tavaly, a buszpalyaudvarral pont szemkozt levo ket csillagos Yalcin hotelban. Omer beyre kellett par percet varnom a palyaudvaron, s a legfarasztobb ott az volt, hogy lepten-nyomon el akart vinni egy taxis egy szallodaba. Nem tudom, hogy hova tettek a szemuket, de szerintem utott-kopott hatizsakkal jarok nem szoktak Hilton jellegu hotelban lakni, s amernnyire lattam, a 2-3 csillagos szallasok mind ott voltak a palyaudvar kozvetlen kozeleben; kb. 10 percen belul meg a legtavolabbi is.

Ismet elmentunk a tengerre, halat enni. Masik hajot valasztottunk, olyat, ahol jo sokan vannak, mert ott valoszinuleg a konyha is jobb, s igy sikerult ismet a tavalyi allohajon ennunk. Pont a tavalyin. Omerrel ugyesek voltunk, s eltalaltuk a szomszed helyett az ismerost. Ismet jot ettunk. Majd a tavalyi teahazban folytattuk ada cayi-val. (Ez olyan zsalyatea, amilyen zsalyafajta szerintem nem el meg hazankban.), s tavlazassal. Nemi ejszakai ivofolyadek vasarlasa utan bekoltoztem a hotelba (addig a csomagok a kocsiban pihentek), beszelgettunk, s Omer haza, en meg a szobaban az almok mezejere leptem.

2010.04.30. (pentek)

Reggeli utan (4 fele olivabogyo, valami ami a füszeres turora emlekeztetett, vaj, kemenytojas, kenyer, 4 fele sajt, sos joghurt) atsetaltam a "köy garaj", a környezö falvak es varosok buszpalyaudava melletti hotelböl egy fuvarceg irodajaba, kb. 2 perc alatt.

Ott töltöttem a delelött jo reszet, a szomszedos irodanal, valamint az epület aljaban levö fodrasznal. Ebedre harmadik helyre mentem, ha nem teszem, Bedi bey (egy masik) kinyir, az biztos. Ott ebedeltem, majd felmentünk kedvenc helyere teazni. Aztan tavlazni. Az elsö kettöt meg ö nyerte, a tovabbi kb. tizet en. :)

Ezek az etkezesek eleg furcsak. MArmint az ettermek. Ugy veszem eszre, hogy Antkaya tartomany ferfilakossaga most is tevehajcsar. Csak most 400-500 loerös, itt tir-nek, Magyarorszagon kamionnak/nyergesvontatonak hivott "tevet" hajtanak. A ferfiak helyzete arrafele: kamıonos, kamıonos lesz, kamıonos volt (ezert van etterme, ruhaboltja, stb...) vagy kamionos ceget vezet. Allitolag a kb. 2500 fös Uzunbag faluban 150 fuvarceg van bejegyezve. Persze megbizni csak a falubelijükben szoktak. Es az össze etterem, ahol ott töltött 45 ora alatt ettem vagy ittam, mind volt fuvarose.

Este kis seta, majd (az elsö) Bedi bey haza fele tarotttukn Mahir beyjel, a masik Bedi beyjel egyetemben. MEgint vacsora, ismert elkapraztattam öket a raki-viz ügyeskedessel.

A raki: arab eredetü neven futo ital, föleg szölötörköly, de füge s mas egyeb is lehet benne; viz hatasara az aniszolaj kicsapodik (micella kepzodik) s tejfeher lesz. Ügyesen alulra retegezve vizet, tetejere rakit, a kettö hatarfelületen vekony feher gyürü kepzödik. Azon este olyan vekony lett, alig latszok.

Mos megyek tovabb Zeytinada vagy Antalya közport (MERKEZ) iranyaba. Amint lehet, foly. köv.)

2010.04.29. (csütörtök)

Az Ankaraig tarto par oras ut soran igyekeztem a soförrel fennmaradni, beszelgetni. (Csak az kellene, hogy velem boruljon az arokba. Ez utobbira volt nemi esely, mert Aradtol Antakyaig tele volt az ut arokba vezetö fekezesnyomokkal, vagy ut mellett hagyott defektes kerekköpenyekkel.) Azert arra meg emlekszem, hogy megalltunk egy olyan benzinkutnal, ahol volt az autopalya FÖLÖTT atvezetö McDonald's.

Ankara elött megalltunk, aludtunk vagy 4 orat, s reggel mentünk tovabb. AZtan meg tovabb, s veget ert a sztrada. Akkor olyan autout-szerüsegen mentünk tova, a Közep-anatoliai fennsikon. Olyan uton, amin mar utaztam 2005 nyaran is, csak epp ellenkezö iranyba, raadasul ejjel. Igy most lettek vegre hasznalhato kepeim a Tuz Gölü-röl (Sos-to). Ugyan rendszeresen a terkepen szep nagynak tüntetik fel, meg allando partvideket jelzö folyamatos vonallal rajzoljak körbe, s nem a valtozo vizfelületü (felsivatagi környezetenek inkabb megfelelelö) szaggatott vonallal, en azt tapasztaltam, s nemsokara feltöltendö fotoim is mutatjak majd, hogy bizony-bizony, ket reszre szakadt a to Kochisar varosnal. Am nem panaszkodhatom, a latvany gyönyörü volt, a fotok csak valami halvany utanzatai a valosagnak szinben, latvanyban, mig meretben meg sem közelitik azt.

Kicsit kesöbb vegre valodi utmenti elövilag volt lathato: valamilyen sasfele (szarnya belsö-also fele barnasan sarga) meg az ürgek köze tartozo ragcsalok, kisse homokszinü bundaban. De hogy ilyen allatok is legyenek a sok dolmanyos varjun kivül - nem is gondoltam. Egesz Anatolia faunaja es floraja megszenvedte, hogy a legregebbi fennmaradt varosok-falvak-templomok egykori lakoi es hasznaloi varosaikat, falvaikat, templomaikat, eszközeiket, ruhazatukat, taplalkozasukat, röviden: mindent erröl a felszigetröl szerztek be. Eleg sok fele utaztam mar az orszagban, s bar sok vadrezervatumban nem jartam meg, de nehezen hihetö szamomra az a mindenhol hangoztatotot allitas: Törökorszagban nagyon sok a vaddiszno. En szemly szerint vaddisznot nem is lattam. Szarvast, özet összesen talan kettöt (marmint: ket peldanyt). A leggyakrabban a verebeket latom, most is csivitelnek. 

Polatlitol mentünk tovabb az uj autopalyan. Tenyleg uj, meg nem kell fizetni rajta. Csak furcsa volt latni kb. 5"km-en olyan 10km völgyhidat (viaduktot) es 8-9km-nyi alagutat. S föleg, ha a nemreg atadott M6-tal hasonlitom össze, a legfurcsabb: itt tenyleg völgy volt, ami föle a hid kellett, s tenyleg hegy volt, amit at kellett furnı, nem pedig egy vizgyüjtö arok meg egy domb, amit magasitani kell, hogy az alagut fala ne latszodjon ki.

Alig kanyarodtunk a sztradara, fenykepeztem a meg havas hegyeket, s csodalkoztam, mennyire nygalmas a meg kevesse hasznalt sztrada - az idegenfogralmi szezon elött. Adana elött megkaptuk a zaport mi is, ahogy szemerkelt innentol kezdve egeszen İskenderunig. (Ha valaki latta az İndiana Jones 3. reszet: Alexandretta) Felhök, hegyek, megint felhök, es tovabb tovabb, egeszen Antakya elöfalujaig. Ott lakott a soför, megalltunk, s leadtuk az innivalokat. Merthogy az Törökorszagban rettentö draga. Kb a duplaja a magyarorszagı araknak. vagy meg a többszöröse is.

Antakyaba erve Bedi bey felvett, megvacsoraztatott (halvacsora), aztan szalloda, s nekem alvas.

2010.04.28. (szerda)

Reggel felhivtam a hatayiakat Kapıkuléban, hatha van kamion Kayseri/Antakya/Mersin/Antalya iranyaba. Kb. fél oraval kesöbb hiv egy soför: este 21:30-kor fel tud venni a masodik Boszporusz-hidnal (Fatih Sultan Mehmed hid).

Délelött probaltam eljuttatni a harmadik ajandekcsomagot, de azt hiszem, azzal van a legtöbb gondom. Kicsit maceras lesz, de valahogy eljut a cimhez.

Reggel megcsinaltam a régi-uj telefonszamom visszaallitasat; majd lesétaltam Osmanbeybe egy dönerre.

Mikor elöször voltam Törökorszagban (2005 nyaran 2 honapot), a TÖMER akkori helyszinéhez közel volt egy döneres, nala ettünk. Az üzlet még megvan, de mas volt a szemelyzet. Es a döner sem volt ''vasalt'' az elkeszitese utan. (nem ugy, mint 5 éve.) Es dragabb is lett. Azt hiszem, nem fogok oda visszatérni. Tul sokat valtozik még egy-egy év alatt a varos, nemhogy 5 esztendö soran. Azért jo lett volna enni abbol a régi dönerböl, hogy tényleg olyan jo-e, mint emlékezem, vagy csak a szenilitas egyik jeleként ami régi, az finomabb, jobb, szebb, nagyobb - gondolatok képzödnek. 

Döner-ebed utan voltunk vasarolni Kamuran beyjel es Günay hanımmal. Hazatérés utan készültem. Fényképezkedés utan taxi, majd ki a F.S.M. hid europai hidföjehez kamıont varni.

A 40 tonnasak este 22 oraig nem mehetnek at a hidon, am a robbanasveszelyes szallitmanyok csak hajnali 1 orakor indulhatnak utnak, addig varniuk kell. A soför felvett, s indultam vele az alabbi uton:

Istanbul - Ankara - Aksaray - Pozanti (uj sztrada!!!) - Adana - Ceyhan - Iskenderun - Antakya.

2010.04.27. (kedd)

Reggeli, majd: elsö ajandek kiosztasa. Szerencsemre a celszemely ideiglenes szallasomtol csak kb. 10 percre lakott. Meglatogattam, es attöltöttem usb-re az elsö kepeket. Aztan tettem egy utazast a mertoval, mely kb. annyit hosszabbodott legutobbi Istanbuli tartozkodasom ota (vagyis: egy év alatt), mit amennyi metrot all szand:ékban épiteni Kelenföldtöl a Keletiig. Es hajlektalan nem volt, am ''gorilla'' annal több. Nem sok, de mindig volt biztonsagi szemelyzet.

Aztan probaltam a regi telefonszamom visszaszerezni. Egy eve nem hasznalatam a TÜRKCELL-vonalam, megprobaltam feleleszteni. Nem sikerült, mert eppen nem volt ott a gyakorlott fönök. (Elöleg a szerdai nap történéséböl: kb. 10 perc alatt varakozassalegyütt renovaltak a szamomat, s ez 5 TL-ba (kb. 650 Ft-ba) került.)

Aztan megnezegettem regi csaladi fotokat a haziaknal; azért furcsa volt 80 éves embereknek felolvasni neveket, melyeket nem tudtam elöre. Merthogy - arab irassal keszültek meg a kepeslapok hatoldalan az informaciok. (Irasreform elöttiek.)

Aztan este lementem Kabataşba, folytatni a barati talalkozokat. İtt sikerrel ettem kétféle halat; ha jol emlekszem, egyik cupra, a masik levra volt.) Az este kis Taksim-beli kirandulassal zarult, s éjfél sem volt, mar otthon voltam.

Az idö még mindig csodaszép volt, semmi esö, csak enyhe szellö. 

íme:

Szóval Sztara Zagora után csináltunk rövidítést, s tartottunk egy pihenőt is. A rövidítés során Szimeonovgrád felé láttam egy "Madzardzsik" nevű falut ("Magyarfalva"). S lassan, de biztosan eljutottunk Kapitan Andreevo-ig. Az a bolgár határfalu. Meg a sor vége. Beálltunk valamikor hajnali 3 órakor (helyi idő szerint). Akkor aludtam a kocsiban 2.5 órát. Közben lassan ereszkedtünk a határhoz. Fél hétkor (helyi idő) a sofőr (Ali) azt javasolta, hogy menjek előre gyalog. Hogy miért?

Nekem kell "vízum". Ez annyiból áll, hogy a határon az ember odamegy a "VIZE" feliratu bodegához, s némi pénz (dollár vagy euró) befizetése után távozik útlevelében egy béllyeggel. Nem kell követség, fénykép. semmi egyéb. Igen ám, de vízumot a sofőröknél nem osztanak (merthogy ahhoz korábban kell a követségen folyamodni). Tehát én akkor közönséges halandókhoz hasonlóan leereszkedtem kamionfülkényi magasságomból, s némi csomaggal elkutyagoltam először a bolgár kilépő határra. Ott megnézték az útlevelem, majd küldtek tovább a török oldalra. Fényképet nem mertem csinálni, hátha rögtön kidobnak a határon a törökök. Átkutyagoltam, a vámmentes boltban vettem némi ellátmányt, s mentem tovább a török belépő oldalra.

Török belépön a határőr elküldött a 92-es bódéhoz (ez a "VIZE" felvevőhelye 15EUR vagy 20USD), majd visszamentem a határőrhöz, az lebélyegezte, s mentem a vámra. A vámos megnézte az útlevelem fényképét, kérdezte, hogy kocsival vagyok-e (persze, hátizsák, válltáska meg élelmiszer-szatyor és ajándékok táskája). Gyalog - válaszoltam. Mentem tovább. Na ott egy kicsit furán éreztem magam, egy akkora területen, mint két focipálya teljesen egyedül és gyalog. A kilépésnél nem a "kişisel çikiş"-t, a személyes kijáratot választottam, mert alatta ott volt a PERSONEL (személyzet) felirat is. Ott a kocsikijáratnál megcsodálták az útlevelemben  bélyegzést, s jöttem ki a határról.

Ahogy megállapodtam Alival, megkerestem Yildiz Hatay'li boltját az úttól balra, s vártam. Várakozás közben összefutottam egy ismerős ÖZBILAL-sofőrrel; elvitt az ott lévő kifőzdébe, megleveselt, megetett, meg beszélgetett. Közben megjött Ali a maradék holmimmal (6 órával elválásunk után; ez alatt kb. 2km-t kellett a sor mellett meg a határon a boltig sétálnom.) Kaptam másik sofőrt, aki bejön Isztambulba, egy ismerős TASAR-sofőr lett a nyertes. (A bulgáriai oldalon volt ott állomásozó, "önkéntesen ajánlkozó" bolgár sofőr, aki ezt a kb. 2km-es távot 50 euróért meg is tette volna velem....)

A TASAR áruja Azerbajdzsánba ment, azonban Çorluban kocsit váltott, mert ő indult vissza nyugatra. A kamiont keletre, a kamionban pedig én. Ám nehéz jármüvel csak 23 órától járható még a külső körgyűrű is, tehát kitett a fizetőkapunál; onnan dolmussal jutottam be a "gyorsbuszhoz" (METROBÜS). A mertobüs csoda. Zárt pályás. mint a körúti villamos Budapesten, a követési ideje 1-1,5 perc. És gyors. Eljöttem Mecidiyeköybe; szállást foglaltam; fürdés (50 óra után) beszélgetés, vacsora, alvás.

és jön az 5. rész: mi történt ma (mármint: kedden, 2010.04.27-én. De csak holnap.)

Isztambulban. S hogy mi törtönt Kecskemét ota?

2010.04.24. (szombat)

Szoval, beültem a 31AY348 / 31AY349 RENTAŞ-kamionba. Elautoztunk Gyula/Varsand hataratkelöhöz. Az utra tul sok panaszom nem lehet, nem igy a Varsandtol Aradıg tarto szakaszra. Az ellatni E671-es szammal nagyobb pimaszsag talan, mint azt a katyuhalmazt utnak nevezni. Addig a szombat késö delutanig azt hittem, nincs rosszabb ut mint a Thököly ut, de tudom: még föutban is van rosszabb.) Raadasul még mindezt 70-80km/h-as sebességgel. Aradnal elindultunk Szeben (ma: Sibiu) felé, majd a Güzel Vadisi nevü pihenöhelyen megalltunk. Utolag megkerestem a maps.google.com-on, mert Breaza elött/mellett volt, tovabba nem volt közvetlen falu mellett, de 10 méterre alltunk le az Arad-Szeben(Sibiu) orszaguttol. (Koordinatai: északi szélesség 46,103099 és keletı hosszusag 21,929526) Persze ismerös soförrel mar most talalkoztam. :)

Alvas a kamionban, majd fel, tovabb Szeben felé.

2010.04.25. (vasarnap)

A következö megallo az Irfan pihenö volt Szeben elött. (A tulajdonos neve Irfan, s nincs köze a fuvarcéghez.) Vegig olyan falvak voltak, melyek még öriztek valamit az évszazados szaszsagbol, bar azért az elmult 90 év mar kezd összemérhetö hosszusagu lenni a szaszsaggal mind idöben, mind mentalitasban.)

Pihenö, s tovabb Szebennek. Az E68-as ut mellett van a varosi repülötér, megy be helyi busz, s a Bukaresti uthoz nem kell bemenni a belvarosba, föleg nem kamıonnal. Tehat nem lathattam viszont a 2007. évı kulturalis fövarost közelröl, de azért annyit meg tudtam allapitani: Szeben még külvarosaban is rendezettebb, mint sok romaniai varos. De azért vigyazat! Ha igy folytatjak az irnyitast Bukarestben, s igy nem vezetnek Budapesten, ahogy eddig tették, akkor siman beelöznek bennünket; akar 5 éven belül.

Szebentöl le, délnek az ojtozi szoroshoz. Legalabb azért mgérte nem a szerbiai uton haladni. (Bar azt nem tudom milyen.) Magas hegyek, sima utak - kivéve a hidakon az aszfalt. Na jo, azért volt egyéb helyen is kivetnivalo, de az 52-es ut sokkal rosszabb allapotu, mint a Szeben-Piteşti közti hegyi ut. Van egy csomo vizerömü az Olt folyon (bar kivétel nélkül a Karpatoktol délre végezték ezt a nemes környezetatalakitast).

Valahol a hegyekben ebédeltünk. Persze megint török pihenöhelyen, és talakoztunk olyan soförrel, aki a Sofraknak hozott arut.

Bukarestnél megalltunk a körgyürün, egy teara s tankolasra, majd - némi habozas utan - folytattuk utunkat a roman/bolgar hatarhoz - mar tullépve a megengedett vezetési idöt. A soför ezzel nekem akart kedvezni, hogy mihamarabb beérjek İstambulba.

Giurgiu elött van a kamionok/buszok elkerülöje , hogy a hatarhoz ne menjenek at a belvaroson, s aztan jött a hidvam fizetése - kamionra 47€ (persze vissza nem jart a maradék 3€); at a hidon, s végül - Bulgaria.

A hid bolgar hidföjén van a hatar. Beadtam az utlevelem egy bode innensö ablakan a romanoknak, s majd leültem, mikor tört magyarsaggal szolt hozzam a hatarör - ki vagyok, hova megyek, miért kamionnal megyek. (Az elsö ilyen kerdes meg Gyulan volt, mikor megkerdeztek, hogy én is soför vagyok-e; merthogy kamionnal voltam.) Aztan a bodega masik végébe adtak at a bolgar hatarörnek az utlevelem, s mehettünk ismét a mérlegle, utadot fizetni, s tovabb.

Aztan gyorshajtason kaptak bennünket még Ruszéban, 50 helyett: 90.

Tovabb-tovabb; üres volt az elsö utellenörési pont, tehat mentünk tovabb, tovabb - Törökorszagnak, Bukaresttöl mar az E85-ös uton egészen Sztara Zagoraig.

2010.04.26. (hétfö)

Ott röviditest csinaltunk Oran - Szimeonovgrad felé. (itt olyan macskaköves uton mentünk megrakott kamionnal, hogy személykocsival sem igen tudnék menni; a katytuk és gödrök miatt).

(most: reggeliszünet)

(Folytatasa következik.)

Elindultam.AY348 / 31AY349 rendszémú RENTAS kocsival.
Érkezés : ?

hazaérkezés: kb. május 9.

Egyelőre Kecskeméten ragadtam. Nem tudom, hogy pontosan mikor tudok továbbállni; várhatóan még ma. Bár már hajnali 3 óra van szombati napon, s az a kamion, melyet PÉNTEKRE ígértek, csak ma délután lesz várható.

Úgyhogy pénteken dolgozgattam, készültem az útra, töltöttem az elemeket, s reggel még pakoltam össze: törökországbéli tartózkodásom során kecskeméti lakrészem megújul vakolattal-szőnyegekkel. Azért kíváncsi vagyok, hogy mi vár rám itthon :)

S közben remélhetik, akiket itthon hagytam (vagyis: az egész ország), hogy időnkét kaphatnak friss hírt ezen a csatornán keresztül aktuális tartózkodási helymeről. Azért ha belegondolok, lesz pár érdekes hely, hová el kívánok jutni.

Holnap délután indulok Törökországba.

A vázlatos terv:

Kecskemét - Isztambul - Mersin - Antakya - Hakkari - Észak-Ciprus - Zeytinada - Isztambul - Kecskemét.

Indulás: 2010.04.23. dél után (kb. 17 órakor, de lehet korábban is.)

Visszaérkezés: ?