íme:
Szóval Sztara Zagora után csináltunk rövidítést, s tartottunk egy pihenőt is. A rövidítés során Szimeonovgrád felé láttam egy "Madzardzsik" nevű falut ("Magyarfalva"). S lassan, de biztosan eljutottunk Kapitan Andreevo-ig. Az a bolgár határfalu. Meg a sor vége. Beálltunk valamikor hajnali 3 órakor (helyi idő szerint). Akkor aludtam a kocsiban 2.5 órát. Közben lassan ereszkedtünk a határhoz. Fél hétkor (helyi idő) a sofőr (Ali) azt javasolta, hogy menjek előre gyalog. Hogy miért?
Nekem kell "vízum". Ez annyiból áll, hogy a határon az ember odamegy a "VIZE" feliratu bodegához, s némi pénz (dollár vagy euró) befizetése után távozik útlevelében egy béllyeggel. Nem kell követség, fénykép. semmi egyéb. Igen ám, de vízumot a sofőröknél nem osztanak (merthogy ahhoz korábban kell a követségen folyamodni). Tehát én akkor közönséges halandókhoz hasonlóan leereszkedtem kamionfülkényi magasságomból, s némi csomaggal elkutyagoltam először a bolgár kilépő határra. Ott megnézték az útlevelem, majd küldtek tovább a török oldalra. Fényképet nem mertem csinálni, hátha rögtön kidobnak a határon a törökök. Átkutyagoltam, a vámmentes boltban vettem némi ellátmányt, s mentem tovább a török belépő oldalra.
Török belépön a határőr elküldött a 92-es bódéhoz (ez a "VIZE" felvevőhelye 15EUR vagy 20USD), majd visszamentem a határőrhöz, az lebélyegezte, s mentem a vámra. A vámos megnézte az útlevelem fényképét, kérdezte, hogy kocsival vagyok-e (persze, hátizsák, válltáska meg élelmiszer-szatyor és ajándékok táskája). Gyalog - válaszoltam. Mentem tovább. Na ott egy kicsit furán éreztem magam, egy akkora területen, mint két focipálya teljesen egyedül és gyalog. A kilépésnél nem a "kişisel çikiş"-t, a személyes kijáratot választottam, mert alatta ott volt a PERSONEL (személyzet) felirat is. Ott a kocsikijáratnál megcsodálták az útlevelemben bélyegzést, s jöttem ki a határról.
Ahogy megállapodtam Alival, megkerestem Yildiz Hatay'li boltját az úttól balra, s vártam. Várakozás közben összefutottam egy ismerős ÖZBILAL-sofőrrel; elvitt az ott lévő kifőzdébe, megleveselt, megetett, meg beszélgetett. Közben megjött Ali a maradék holmimmal (6 órával elválásunk után; ez alatt kb. 2km-t kellett a sor mellett meg a határon a boltig sétálnom.) Kaptam másik sofőrt, aki bejön Isztambulba, egy ismerős TASAR-sofőr lett a nyertes. (A bulgáriai oldalon volt ott állomásozó, "önkéntesen ajánlkozó" bolgár sofőr, aki ezt a kb. 2km-es távot 50 euróért meg is tette volna velem....)
A TASAR áruja Azerbajdzsánba ment, azonban Çorluban kocsit váltott, mert ő indult vissza nyugatra. A kamiont keletre, a kamionban pedig én. Ám nehéz jármüvel csak 23 órától járható még a külső körgyűrű is, tehát kitett a fizetőkapunál; onnan dolmussal jutottam be a "gyorsbuszhoz" (METROBÜS). A mertobüs csoda. Zárt pályás. mint a körúti villamos Budapesten, a követési ideje 1-1,5 perc. És gyors. Eljöttem Mecidiyeköybe; szállást foglaltam; fürdés (50 óra után) beszélgetés, vacsora, alvás.
és jön az 5. rész: mi történt ma (mármint: kedden, 2010.04.27-én. De csak holnap.)
